Part 5.- Élesben

Tegnap szét voltam esve, természetesen az elégedettségtől és a boldogságtól. Sajna viszont annyira nem figyeltem, hogy elfelejtettem hajat mosni, így ma reggel expressz tempóban csináltam mindent, de így is sikerült elkészülnöm. Magamra rángattam egy egyszerű farmert meg egy semmi extra felsőt(persze csak az eddigiekhez képest semmi extra), belebújtam a magas sarkú bakancsomba, megfésülködtem, sminkeltem, de másra nem volt időm. Nem csinálhatom ezt magammal még egyszer, utálom, ha valamit nem a megszokott rutin szerint csinálok, egyszerűen frusztrált leszek tőle. Crystal második dudálására már kint is voltam a kapuban, és villámsebesen bepattantam a kocsiba.
-Mi van, ember, elaludtál?-hitetlenkedett a barátnőm
-Minek nézel te engem?-néztem rá hülyén- Csak elfelejtettem tegnap hajat mosni.
-Ez komoly? Addy, veled nagy baj van. Ha valamelyik rutinodat felejted el akkor valami gáz van.-kezdte az okoskodását miközben elhajtott a ház elől- Nem mellesleg, hajmosás? Tökéletes hajad van, túlélted volna ha csak ma mosod meg.
-Dehogy! Nekem így tökéletes a hajam, a szabályaimmal együtt- kértem ki magamnak
-Jó, hidegen hagy. Ki vele, mi az oka a szétszórtságodnak? Napok óta figyellek. Vagy inkább azt kérdezzem, hogy ki?
-Crystal..-sóhajtottam egyet. Túl jól ismer engem. - Nem történt semmi extra. Beszélgettünk, ennyi. De úgy néz ki, hogy érdeklem..
-Most mit vagy úgy oda? Csodálkoztam volna ha nem így van-pufogott a sofőröm
-Jó, igazad van. Szóval beszélgettünk, elhívott az esti meccsükre.
-Ma este?
-Persze, hogy ma. Délután öt, sportcsarnok.
-De Ad, úgy volt, hogy ma shoppingnapot tartunk.- mondta csalódottan, miközben megállt a suli előtt
-Jaj, bocs, elfelejtettem! De figyelj, már elígérkeztem neki, nem mondhatom le, úszna az összes esélyem! Majd bepótoljuk a hétvégén, oké?- a válaszát meg se vártam, hanem kiszálltam a kocsijából, és besétáltam az épületbe. Kivételesen nem a saját termünk felé vettem az irányt, hanem elsétáltam Ariséig, és benéztem az ajtón. Volt nagy bámulás, hogy vajon mit keresek ott, de szerencsére Aris hamar vette a lapot, hogy őt keresem, és kisietett a terem elé.
-Jó reggelt! Miben segíthetek?-kérdezte költőien. Korán reggel, és makulátlanul fest. Nekem évekbe telt ezt begyakorolni, ő vajon hogy csinálja? Majd meg kell kérdeznem egyszer... Mélázásomból mosolya ébresztett fel, gyorsan válaszoltam.
-Szia, csak azért jöttem, hogy ugye ma lesz a meccsed, és hánykor találkozzunk előtte? Vagy egyáltalán találkozzunk előtte? És hol?
-Reméltem, hogy megkérdezed. Elég ideges vagyok miatta, jól jönne, ha találkoznánk előtte, és megnyugtatnál egy kicsit. Mit szólnál fél négyhez, és egy kis sétához a csarnok környékén?
-Tökéletes. Akkor fél négykor, szia!- intetem neki, és visszaindultam a termünkbe. Leültem a padomhoz és-mint minden reggel- átgondoltam, hogy mit fogok csinálni a nap folyamán, és elterveztem, hogy hogy szeretném csinálni azokat. Csengetéskor bejött a töritanár, de nagyon nem érdekelt, gondolkoztam tovább. Egyedül a nevem hallatára kaptam fel a fejem.
-Miss Heaven, szíveskedne visszatérni a mennyországból a földre, valamint kifáradni ide mellém, és elmesélni nekem a múlt órán tanultakat?- Gyökér ez a tanár. Annyira utálom ha valaki a nevemmel viccelődik..
-Hát hogyne-széles mosolyt villantottam, kivonultam a táblához, majd továbbra is ragyogó mosollyal előadtam az anyagot. Szerencsétlen, nem tudott megszívatni, mindent tudtam. Szivacs agyam van, akkor is megjegyzek dolgokat, ha nem figyelek oda. Csak ez mentett meg attól, hogy karót kapjak. A többi órán semmi érdemleges nem történt. Második szünetben Crystallal ültem a padon, amikor megtörtént az, amit ma nagyon el akartam kerülni. Cameron állt meg előttünk, hatalmas vigyorral.
-Szép napot a hölgyeknek!
-Elhúzhatsz, Blake.-Crystal beelőzött a válasszal, pedig én nem akartam bunkó lenni. Ő viszont nem nagyon csípi a srácot.
-Figyelj, Cam, gyere egy kicsit...-félrehúztam- Attól tartok, hogy félreértettük egymást. Nincs veled semmi bajom, én-Crystallal ellentétben- tényleg bírlak téged, csak... Szóval attól, hogy segítettél nekem valamiben, még nem lettünk legjobb barátok, vagy ilyesmi. Meg fogom hálálni neked, de most még nem tudom. Kérlek.
-Nem kell a hálád-a szeme csalódottságot tükrözött- tényleg azt hittem, hogy végre normális lettél.- nem mondott többet, csak hátat fordított és elment. Ó, a francba! Visszaültem a padra, és a gondolataimba merültem. Cameron sose haragudott még rám, mit csinálhattam? Én tényleg nem akartam vele összeveszni.
-Mit vagy úgy oda, Addy? Örülj, hogy végre lekopott.
-Jó, Crys, oké. Most inkább menjünk órára.
Suli után hazafuvaroztattam magam, és rendesen elkészültem. Mindent megcsináltam, amire reggel nem került sor, formában voltam, mire a stadionhoz értem. Kora tavasz lévén még nem sötétedett, csak a levegő hűlt le egy kicsit. Összehúztam magamon a kabátomat, és körülnéztem. Amikor megpillantottam Arist, odamentem hozzá.
-Indulhatunk?-kérdezte, mire bólintottam egyet, és elindultam mellette
-Nagyon ideges vagy?
-Nem, annyira nem, csak legutóbb ez a csapat csúnyán elvert minket kosárban. Reméljük, a lacrossehoz kevésbé értenek.
-Tutit nyerők vagytok-ezt biztatásnak szántam, de tőle csak egy mosolyra futotta. Egy közeli parkban álltunk meg, leültünk egy padra és mindketten csöndben nézelődtünk. Az én figyelmemet eleinte ő vonta el, aztán a környezetre összpontosítottam. Egy-két japán cseresznyefa állt a közelben, mindegyik virágzott, és annyira gyönyörűek voltak! A földet dús fű lepte be, a fűszálakon meg-megcsillant a már lemenő nap fénye. Egy kis idő után beszélgetni kezdtünk, de csak sablonos témák jutottak eszembe, úgyhogy inkább tovább hallgattam. Fél öt után Aris az órájára nézett, majd felállt.
-Induljunk?-kérdeztem
-Igen, ideje van már.- A rövid visszautat csendben tettük meg.- Köszönöm, hogy megnyugtattál.
-Ugyan, kérlek! Bemegyek a nézőtérre, az első sorból fogom szurkolni!- nem tudom, hogy gondoltam, de hirtelen felindulásból egy puszit nyomtam az arcára. Elmosolyodott, én pedig elindultam a nézőtér felé. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy a pálya óriási volt. Hatalmas reflektorokkal volt kivilágítva, rengeteg szék volt a lelátókon. Ígéretemhez híven leültem a legelső sorba, és vártam. Lassan szállingózni kezdtek a népek, láttam egy-két ismerős arcot, de zömében idegenek voltak. A legtöbben az ellenséges csapat szurkolótáborát erősítették. Ötkor megkezdték a meccset, a csapatok bevonultak a pályára, a bíró a szokásos beszédében köszöntötte a vendégeket, majd elindította a mérkőzést. A lacrosse az egyik kedvenc sportom, imádom nézni, úgyhogy végigszurkoltam az egészet. Aris istenien festett a méregzöld mezben, és még istenibben játszott. Nem túlzás azt mondani, hogy elsöpörték a másik csapatot. Csont nélkül nyerték meg az egészet. A meccs végeztével kisiettem az öltözők elé, alig vártam, hogy lássam és gratuláljak neki. Nemsokára kilépett az ajtón, izzadtan, de nagyon boldogan.
-Megcsináltátok! Ez valami eszméletlen volt-ujjongtam
-Sima ügy volt- megvonta a vállát, talán csak nem akart nagyképűsködni a többi ember előtt. Elindultunk a kijárat felé. Kint, az ajtó előtt megállt.
-Merre mész?-kérdeztem, mire az utca felé bökött.
-Én a másik irányban lakom, szerintem indulok is-kezdtem búcsúzkodni tőle.
-Várj még! Meg szeretném köszönni, hogy eljöttél. Sokat segítettél. Remek szurkolólány vagy- vigyorgott, és... És megkaptam tőle életem első pusziját. Csak egy puszi volt, de majd' kicsattantam a boldogságtól. Hazafelé csak egy dolog járt a fejemben. Igen, Adelaine, megcsináltad! Egy hét, és teljesen az ujjad köré csavarod! Otthon csak ő járt a fejemben. Ó, azt hiszem, hogy ha lehet, még jobban beleestem.

Part 4.- Szépen haladunk

Tegnap megbeszéltük, hogy találkozunk. Illetve, hogy pontos legyek, én megbeszéltem, ő pedig leokézta. Nem beszéltünk meg konkrét dolgokat, csak annyit, hogy suli után találkozunk, mielőtt edzésre megy. Ez még nem randi-hangsúlyozom, még- de szerintem egy-két alkalmon belül arra is sor kerül. Anya este látta rajtam, hogy nagyon boldog vagyok, úgyhogy faggatni kezdett, de csak annyit mondtam neki, hogy valószínűleg hamarosan lesz egy pasim. Szeretett volna beszélgetni róla, de lehűtöttem és inkább bezárkóztam a szobámba. Lelkiekben tökéletesen felkészültem a találkozásra, fejben vagy ezerféle beszélgetést lepörgettem. Egyik végén se volt csók, az még ráér. Mondjuk a második randin. Reggel az előre megálmodott, csinos, de szolidabb ruhát vettem fel. Úgy gondolom, hogy továbbra is fent kell tartanom az érdeklődését, majd később visszaveszek egy kicsit. Csőfarmert vettem fel, felturbózva egy csipkés, babarózsaszín felsővel. Ehhez az összeállításhoz tökéletesen illett a fekete, magas sarkú fűzős cipőm, szerencse, hogy tudok benne járni. A hajamat még tegnap este becsavartam, úgyhogy tökéletes hullámokban omlott a vállamra. Csak lazán megfésültem, ezúttal nem tűztem félre. A sminkemet majdnem ugyanolyanra csináltam meg, mint tegnap, de ezúttal egy kicsit halványabb színeket használtam. A táskámmal a kezemben letipegtem a lépcsőn, fogtam a szokásos cuccaimat, bezártam az ajtót( egyedül voltam, anyuék dolgoztak) és elindultam a suliba Crystallal. Szegény, egyre kevésbé tud rajtam kiigazodni, de nem bánom. Nem is kell, hogy mindent tudjon, őt ismerve úgyis csak kombinálni kezd. Nem mellesleg mostanában elég furán viselkedik, távolságtartóbb, szerintem megsértődött, mert az elmúlt héten többet foglalkoztam Cameronnal, mint vele. Annyira nem hat meg a bánata, ő is túléli, ha most magamat helyezem előtérbe, hisz valószínűleg ez lesz életem legjobb kapcsolata. Apropó, Cameronnak is meg kéne hálálnom a segítségét. Talán elhívom bulizni, vagy valami. Nem akarom megbántani, de ma különösen zavart. Kicsit szereptévesztésben van- szerintem azt hiszi, hogy a segítsége miatt most valami világi jó barátok lettünk, de nekem továbbra is csak egy haver. Kétségtelen, hogy aranyos meg kedves, de sosem néztem még rá úgy,mint egy pasira. Az olyan fura lenne. Amint kicsengettek az utolsó óráról, felpattantam, és kiszaladtam a mosdóba. Megigazítottam a hajamat és kiléptem a helyiségből. Azt beszéltük meg, hogy annál a padnál találkozunk, mint ahol tegnap ültünk, úgyhogy látszólag ráérősen kisétáltam a nagyajtón. Nem akartam, hogy úgy nézzen ki, mintha siettem volna, nehogy már azt higgye, ennyire érdekel. Persze így van, de nem kell róla tudnia. Szerencsém,volt, nem én érkeztem elsőnek. Lazán ácsorgott a padnak dőlve. Amikor meglátott, intett egyet.

-Szia-értem oda mellé, és lecuccoltam a padra- régóta vársz?

-Most jöttem-vonta meg a vállát egy félmosoly kíséretében

-Akkor jó-ültem le, majd ő is leült mellém. Végigmértem őt, még mindig nem találtam rajta semmi kifogásolhatót. Ez a srác egy igazi félisten!-Mikor kezdődik az edzésed?

-Négykor, úgyhogy ha jól számolom, van két teljes óránk. Van valami különösebb oka annak, hogy találkozni akartál velem?-érdeklődött, amivel kicsit szíven ütött. Nem tudtam felfedezni semmilyen élt a hangjában, csak úgy mégis, ez a kérdés.. Bele is pirultam. 

-Nincs-lehajtottam a fejem, hogy ne lássa- Tegnap jó volt beszélgetni, gondoltam miért ne ismételhetnénk meg? Azt hittem, nem zavarna...

-Ó, dehogy, félre ne érts! Nem zavar, sőt...- elállt a szavam. Ezek szerint tényleg érdeklem. Ez volt eddigi közös életünk folyamán a legőszintébb reakciója. Az az arc, ahogy tiltakozott! Kis cuki, el is vigyorodtam. 

-Nagyszerű. Folytassuk ott, ahol tegnap abbahagytuk?-kérdeztem, bár előre tudtam a válaszát.

-Minek? Az már nem aktuális. Inkább mesélj magadról! Tegnap szinte csak én beszéltem..

-Oh- közel sem gondoltam, hogy erre kér. Persze nem volt ellenemre, úgyhogy belekezdtem.- Hát, a nevemet tudod, 16 éves vagyok, mindig is itt laktam Northbloomban, sportolok amióta az eszemet tudom.  De ezt már tegnap is mondtam. Konkrétan mit szeretnél tudni?-nem akartam flörtölősnek hangzani

-Vicces lány vagy te- röhögte el magát- bármi olyanra, ami publikus, és ami el szoktál mesélni másoknak. Vannak barátaid? Mondjuk nem úgy nézel ki mint aki nagyon magányos lenne..  Mi van a családoddal?

-Ah, kösz.-röhögtem én is- Apám itt hagyott minket, anya azóta új pasi után nézett, akit eléggé bírok, csak hát ne túl jó érzés ha az apád lelép egy csajjal aki egy tízessel fiatalabb anyádnál és új családot alapít... Ez volt régen. Nincs sok közeli barátom. Talán Crystal az, akiben megbízom, meg egy-két ember. Nehezen építem fel a bizalmamat, főleg az apám miatt.

-Sajnálom-komorodott el- De meglepően népszerű vagy, hogy csinálod?

-Nem tudom, mivel értem el. Nem mondom, hogy nem élvezem mert nem akarok hazudni- itt megint elröhögte magát- de néha elég zavaró, hogy mindenki zaklat.

-Szerintem élvezd, okkal teszik.- az órájára nézett- Basszus! Mindjárt kezdünk. Francba, bocs, menne kell!-ugrott fel a padról- Ha gondolod, legközelebb megnézhetnéd az edzést-vetette oda félvállról, de nekem iszonyúan dobogni kezdett a szívem. 

-Oké, szívesen megnézem-mosolyogtam- De rohanj, nehogy elkéss!- intett egyet, és már ott se volt. Én meg hazaindultam.  Otthon csináltam magamnak szendvicset, de egy tálcán felvittem a szobámba, és ott ettem meg. Írtam pár sort Arisnak- megköszöntem a meghívást, és megérdeklődtem az edzése időpontját- de nem válaszolt rá. Kilenckor meguntam a várakozást, és inkább lefeküdtem. Majd holnap megkérdezem tőle, már úgysem kell indok ahhoz, hogy megkeressem.

Part 3.- Nem fogom feladni

Ott tartottunk, hogy Cameron végre hasznossá tette magát, és élőben is találkozhattam Arisszal. Mit mondjak, a tegnapi találkozás nem egészen úgy zajlott, ahogy terveztem, de semmi probléma. Ma reggel korábban keltem a szokottnál, mert előre kigondoltam, hogy mi lesz az a szerelés, amivel még őt is levehetem a lábáról. Kicsit nehéz elhinni, hogy nem érdeklem, de ezen még tudok(és fogok is) változtatni. Kinyitottam a gardróbomat, előkerestem a fehér hosszúujjú felsőmet, amit eddig nem nagyon hordtam, pont azért, amiért most viszont fel akartam venni: a kivágása egy kicsit nagyobb az átlagosnál. Sötétkék, magasított derekú szoknyát vettem hozzá, amit imádok, mert nagyszerűen kiemeli a lábaimat( a sok versenyszerű sport, na meg a genetika ajándéka). A hajamat megfésültem, egy pár tincset elcsatoltam, de összességében leengedve hagytam. Kisminkeltem magam, itt maradt a natúr smink, de egy kicsit sötétebb színekkel, mint az addig megszokott, majd a cipősszekrényemhez léptem. Hosszas gondolkodás után kivettem egy sima, fekete bokacsizmát, amit még tavaly vettem egy leárazáson. A tükör elé léptem, és teljes mértékben elégedett voltam magammal. Ha így nem figyel fel ám, akkor sehogy se fog.

-Adelaine, elképesztően nézel ki- mondtam magamnak, majd a vállamra vettem a táskám és kisétáltam az ajtón. Anya nem szólt semmit, csak megjegyezte, hogy nagyon szép vagyok. Nem kezdett el kérdezősködni, aminek örültem, hisz nem akartam beszámolni neki a terveimről. Őt ismerve előállt volna a régi tanácsaival, amik bár lehet, hogy húsz éve bejöttek, nem hiszem, hogy most is hatásosak lesznek. Elmartam a pénzt a konyhapultról, kivettem egy palack vizet a hűtőből, felvettem egy vékony kabátot, és már ott se voltam. Crystal a kocsiban várt, nem szólt semmit, de láttam, hogy elállt a szava. Pont ezt akartam elérni, reménykedtem, hogy a célszemélyem is hasonlóképpen reagál majd.

-Addy, figyelj csak- kezdte, amikor elhajtott a házunk elől- ezt mind Aris miatt csinálod?

-Ugyan, Crys, ha azt hiszed, hogy ez minden, akkor alaposan félreismertél. Ez csak a kezdet. Nem voltál mellettem a bulin, de megesküdtem magamnak, hogy a hónap végére egy pár leszünk. 3 hetem maradt, mindent megteszek ami tőlem telik.

-Hát, kisanyám, sok sikert hozzá, drukkolok nektek. Aris Miller a legtutibb csávó a suliban.- nem válaszoltam rá, én is tudtam magamtól. Amint a barátnőm leparkolt a suli előtt, kipattantam a suliból, és kezdetét vette a második nap. Az órákon alig figyeltem, a kezem csak gépiesen jegyzetelt, de lélekben egész máshol jártam. Azt terveztem, hogy hogyan fogok "véletlenül" összefutni vele, amikor a sors keze az én oldalamra állt. Nem csak nekünk volt lyukasóránk, mint kiderült, ugyanis a tanáruk beteg, ezért az egész csapat odakint ült az udvaron. Az ablakból láttam, hogy Aris épp egyedül ül- a telefonját nyomkodta-, úgyhogy elindultam. Akció indul- gondoltam magamban, majd kitoltam az udvarra néző ajtót, és egy díva kecsességével kisétáltam rajta. Egyenesen felé indultam, majd megálltam a padja előtt, és megvártam, amíg rám néz.

-Bocsi, leülhetek ide?-villantottam egy ragyogó mosolyt, és tudtam, hogy betaláltam

-Persze-vonta meg a vállát, majd letelepedtem mellé. Nem nagyon akart beszélgetést kezdeményezni, úgyhogy magamra vállaltam ezt a "terhet". Nem tudtam nem észrevenni, hogy a lábamat bámulta, miután tetőtől-talpig végigmért.

-Aris, ugye?-érdeklődtem, tettetve, hogy nem ismerem

-Igen. Te meg Adelaine, igaz?- bólintottam egyet

-Hogy tetszik az új suli?-kérdeztem tőle- Mikor költöztetek ide?- elrakta a telefonját, amit újabb sikerként könyveltem el, hiszen egyetlen dolog állt a figyelme középpontjában: én

-Nem is tudom-a hajába túrt, és nem bírtam nem megjegyezni magamnak, hogy mennyire jól áll neki ez a mozdulat- A suli klassz, a többiek is jófejek, csak a rohadt tanárok gyíkok. A matektanár az első napom óta pikkel rám, fogalmam sincs, miért.

-Hát, ez itt az NHS-vontam meg a vállam- Hamar hozzá lehet szokni.

-A kérdésedre válaszolva, nyár elején költöztünk ide, találtam is pár környékbeli havert, de ők részben máshova járnak, aki meg nem, azokkal te is találkoztál már.

-Honnan költöztetek ide?

-Elég messziről, az egyik északi államból. Hiába mondom a város nevét, szerintem úgyse ismered. Apám munkája miatt költöztünk, áthelyezték egy közeli céghez. Egyébként ez a hely sokkal jobban tetszik, csak azt sajnálom, hogy ott kellett hagynom a csapatomat meg a haverokat.

-Mit sportolsz?-érdeklődtem

-Több mindent, hobbiszinten úsztam, kajakoztam, de versenyszerűen kosárlabda és lacrosse. Egyedül az utóbbi hiányzik, meg is lepődtem, hogy a sulinak nincs saját lacrosse-csapata.

-Wow. Nem gondoltam volna, hogy lehet egyszerre ennyit sportolni. Persze én is rengeteg sportágat kipróbáltam már, de egyszerre mindig csak maximum kettőt.

-Miket próbáltál?-végre, ő is visszakérdezett. Kezdtem azt hinni, hogy nem is fog érdeklődni.

-Hát, egész kiskorom óta balett, ritmikus gimnasztika, torna, lovaglás, röplabda, és még egy párat.

-Nem semmi-biccentett elismerően, mire megszólalt a mobilja- Bocs- szólt, és kihalászta a zsebéből. Még gyorsan le tudtam olvasni a kijelzőt, mielőtt felvette. Nagy betűkkel virított rajta a Lindsay név. Ki ez a csaj? Nagyon remélem, és ajánlom hogy csak valami rokon legyen.... Türelmesen ücsörögtem a padon, de mire befejezte a beszélgetést, megszólalt a csengő.

-Bocs-mondta újra

-Semmi baj-mosolyogtam- majd később.

-Oké, akkor legközelebb-intett, majd felállt és besétált az épületbe. Egyedül maradtam a gondolataimmal. Az elmúlt órában rengeteget megtudtam róla, és én is meséltem magamról. Mivel ő is kérdezett, ezért szinte biztos, hogy érdeklem. Haha! Azon kezdtem gondolkozni, hogy vajon ki lehet az a csaj, aki hívta. Lindsay. Nem volt a név mellett semmi szív, se semmi olyan jel, ami arra mutatna, hogy közeli kapcsolatban állnak. Remélem, valami rokona. Majd legközelebb megkérdezem, vannak-e testvérei. Összességében elégedett voltam a fejleményekkel. Végre abba az irányba terelődött az életem, amerre terveztem. Suli után, amikor hazaértem, bekapcsoltam a gépemet és írtam egy üzenetet Arisnak. Semmi nyomulósat, csak egy egyszerű "Majd legközelebb, mondjuk holnap?" üzenetet. Este volt, amikor válaszolt, már ha az "OK" válasznak számít. Nem lényeg. Gondolkoztam, hogy elmondjam-e Crystalnak a fejleményeket, de végül nem tettem. Majd ha elérem a célom, tudni fog róla.

Part 2.- Aris nyomában

Szóval, ugye az történt, hogy a bulin megesküdtem magamnak, hogy megszerzem Arist. Eddig nincs is baj, hiszen biztos vagyok benne, hogy sikerülni is fog. Az ominózus buli után hazavittem Crystalt, majd a kocsijával együtt hazamentem. Írtam neki egy SMS-t, hogy amennyiben kijózanodott már annyira, hogy tud vezetni, jöjjön át a kocsijáért, mert nem volt kedvem gyalogolni, ennyi nekem is jár, ha már én viszem a seggét minden egyes buli után. Amint hazaértem, bezuhantam a szobámba és bezárkóztam a fürdőbe. Imádok relaxálni a vízben, néha ott is alszom, mert jót tesz a bőrömnek és nekem is, valamint ki van párnázva a kádam, így el sem süllyedek. Miután kellőképp kipihentem magam, felöltöztem és elterültem az ágyamon. Előszedtem a tancuccaimat, mert muszáj volt tanulnom a hétfői dogára, de nagyon máshol járt az eszem. Gondolatban ép a jövendőbeli pasim meghódításán járt az eszem. Hirtelen ötlettől vezérelve elővettem a notebookom és felléptem az összes közösségire, majd nyomozni kezdtem. Beírtam a keresőbe a nevét, és vártam. Hamarosan mind kidobták az adatlapját, és az összesről ugyanazt tudtam meg: Aris Miller 17 éves, fél évvel idősebb nálam, profi sportoló, több kategóriában is versenyszerűen sportol, évfolyamtársam,és nem mellesleg-szingli. Megnéztem a képeit, jó pár olyan volt, amin egy-egy exbarátnője is szerepelt. Szerencsére minden egoizmus nélkül kijelenthetem, hogy az összes volt barátnőjét magasan lekörözöm kinézetre, ergo ettől nem igazán tartok. Már csak azt kell kitalálnom, hogy élőben hogy fogok vele beszélgetésre bonyolódni. Arra gondoltam, hogy mindenképp Cameron segítségére lesz szükségem, hisz ő mindenkit ismer. Korábban ugyan azt mondtam, hogy elég lúzer és hogy nincsenek barátai, de ez igazából nem azt jelenti, hogy elhajtják mindenhonnan, mert mindenki beszélget vele, meg minden, csak úgy sehova nem tartozik igazán. Épp ezért jó, hogy Cam a haverom. Segít nekem behálózni életem szerelmét. Örök hálám érte. Miután felhagytam a tanulással, úgy döntöttem, kicsit kiszellőztetem a fejem, ezért a plázába mentem, hogy vásároljak. Délután lett, mire hazaértem, de megérte. Vettem magamnak három új felsőt, az egyik közülük szuperdögös, és persze nagyon jól áll, egy pár új cipőt(sose lehet elég) és bementem a manikűröshöz frissíteni a körmeimen. Maradtam a kifinomult ezüst-babarózsaszínnél. Otthon köszöntem az ősöknek és felvonultam a szobámba. Ezek után a vasárnap szinte elrepült.

Hétfő reggel Camnél kezdtem a napot. Extra korán keltem, hétkor csöngettem be hozzájuk. Az anyja csodálkozva nyitott ajtót, de megismert és beengedett. Kijelentette, hogy Chasey(?) már sokat mesélt rólam és hogy mennyire igazak rám a hallottak. Mivel jártam már náluk, csak régebben, ezért magamtól is eltaláltam a szobájáig. Bekopogtam, majd benyitottam. Cameron éppen öltözött, de szerencsémre már csak a póló hiányzott róla. Amikor meglátott, kiült az arcára az őszinte döbbenet.

-Hát te?-gondolom nem rám számított így reggel hétkor, meg amúgy sem voltam ritka jelenség a házukban

-Szia, kéne egy kis segítség-kezdtem bele a mondandómba kertelés nélkül

-Öhm-láttam rajta, hogy zavarban van, miután végigmértem a felsőtestét(nem rossz, nem rossz), ezért gyorsan magára rántott egy pólót-  Nem ért volna rá a suliban?

-Nem, ez fontos.

-Miben tudnék én-pont én segíteni?

-Elmondom. Cam, a tájékozottságodra és a befolyásodra lenne szükségem. Muszáj megismernem valakit.

-Aha. Esetleg el is mondod, hogy kit, vagy találjam ki magamtól? -kérdezte hitetlenül - Ki az a szerencsés, akit a nagy Adelaine Heaven meg akar ismerni?

-Ne erőltesd a humort, nem megy.-hűtöttem le, de belül azért tetszett a beszólása- Az új gyerekről van szó, aki nem rég jött a suliba. Aris Millerről.

-Tudom, hogy ki az, én mondtam meg neked a nevét. Hogy érjem el, hogy összeismerkedjetek?? Nem vagyok varázsló.

-Könyörgöm, Cameron! Csak csináld azt, amit szoktál. Menj oda hozzájuk, beszélgess velük, mutass be, hadd ne soroljam tovább..

-Jó, jó, oké. Mikor akarod?

-Minél előbb, ha lehet, még ma. Most pedig induljunk-mondtam, majd kiléptem az ajtaján. Kis habozás után követett. Elköszöntem az anyjától és odakint vártam meg. Együtt indultunk hát a suliba. Crystal rendesen meg is lepődött azon, amit látott, hisz sosem voltunk ennyire jóban Cammel, ezt ő is tudja. Rögtön ki is szedett belőlem mindent. A sajátos módján reagálta le a terveimet, kijelentette, hogy nem lesz nehéz megszereznem, valamint hogy egyetért velem, hogy Aris iszonyú jól néz ki. Megtiltottam neki, hogy szemet vessen rá. Pár órával később, a nagyszünetben Cameron megfogta a karom, de rögtön el is engedte, amikor észrevette a pillantásom.

-Bocs, csak azt akartam kérdezni, hogy akkor jössz-e, mert én most megyek hozzájuk.

-Persze, hogy megyek.- elindultam utána. Cameron rutinosan járkált a folyosókon, majd egy emelettel feljebb megállt egy ajtó előtt, és bekiáltott. Rögtön ki is jöttek páran, köztük ő is.

-Hello-köszönt Cam

-Ő meg ki?-mutatott rám az egyik fiú, miközben le sem vette a szemét rólam. Csodálkozom, hogy nem ismert fel

-Ő.. Ő itt egy barátnőm-nézett rém kérdőn, mire bólintottam-, Adelaine

-Hello-köszöntem én is

-Adelaine, ő itt Rob, ő Hailey-mutatott egy Rob mellett álló vörös lányra- ő - itt elsorolt pár nevet, nem jegyeztem meg- ő pedig Aris, idén jött a suliba

-Szia-mosolyogtam rá

-Szia-intett unottan, aztán visszafordult a beszélgetőpartnere felé. Vártam egy kicsit, majd miután befejezte a beszélgetést, és valamennyi úgy éreztem, hogy figyel, levettem magamról a kardigánt, így tökéletesen látszott az új felsőm. Szinte az összes fiúnak tátva maradt a szája, de ő... Őt valahogy nem érdekeltem úgy. Ez mindennél jobban felhúzott. Próbáltam vele beszélgetni, és azt hiszem, az utolsó öt percben már valamennyire normálisan válaszolt. Elköszöntünk, mert nekik órájuk volt, én pedig hazamentem. Jobb, ha megtudja, hogy én nem érem be ennyivel.