Part 4.- Szépen haladunk

Tegnap megbeszéltük, hogy találkozunk. Illetve, hogy pontos legyek, én megbeszéltem, ő pedig leokézta. Nem beszéltünk meg konkrét dolgokat, csak annyit, hogy suli után találkozunk, mielőtt edzésre megy. Ez még nem randi-hangsúlyozom, még- de szerintem egy-két alkalmon belül arra is sor kerül. Anya este látta rajtam, hogy nagyon boldog vagyok, úgyhogy faggatni kezdett, de csak annyit mondtam neki, hogy valószínűleg hamarosan lesz egy pasim. Szeretett volna beszélgetni róla, de lehűtöttem és inkább bezárkóztam a szobámba. Lelkiekben tökéletesen felkészültem a találkozásra, fejben vagy ezerféle beszélgetést lepörgettem. Egyik végén se volt csók, az még ráér. Mondjuk a második randin. Reggel az előre megálmodott, csinos, de szolidabb ruhát vettem fel. Úgy gondolom, hogy továbbra is fent kell tartanom az érdeklődését, majd később visszaveszek egy kicsit. Csőfarmert vettem fel, felturbózva egy csipkés, babarózsaszín felsővel. Ehhez az összeállításhoz tökéletesen illett a fekete, magas sarkú fűzős cipőm, szerencse, hogy tudok benne járni. A hajamat még tegnap este becsavartam, úgyhogy tökéletes hullámokban omlott a vállamra. Csak lazán megfésültem, ezúttal nem tűztem félre. A sminkemet majdnem ugyanolyanra csináltam meg, mint tegnap, de ezúttal egy kicsit halványabb színeket használtam. A táskámmal a kezemben letipegtem a lépcsőn, fogtam a szokásos cuccaimat, bezártam az ajtót( egyedül voltam, anyuék dolgoztak) és elindultam a suliba Crystallal. Szegény, egyre kevésbé tud rajtam kiigazodni, de nem bánom. Nem is kell, hogy mindent tudjon, őt ismerve úgyis csak kombinálni kezd. Nem mellesleg mostanában elég furán viselkedik, távolságtartóbb, szerintem megsértődött, mert az elmúlt héten többet foglalkoztam Cameronnal, mint vele. Annyira nem hat meg a bánata, ő is túléli, ha most magamat helyezem előtérbe, hisz valószínűleg ez lesz életem legjobb kapcsolata. Apropó, Cameronnak is meg kéne hálálnom a segítségét. Talán elhívom bulizni, vagy valami. Nem akarom megbántani, de ma különösen zavart. Kicsit szereptévesztésben van- szerintem azt hiszi, hogy a segítsége miatt most valami világi jó barátok lettünk, de nekem továbbra is csak egy haver. Kétségtelen, hogy aranyos meg kedves, de sosem néztem még rá úgy,mint egy pasira. Az olyan fura lenne. Amint kicsengettek az utolsó óráról, felpattantam, és kiszaladtam a mosdóba. Megigazítottam a hajamat és kiléptem a helyiségből. Azt beszéltük meg, hogy annál a padnál találkozunk, mint ahol tegnap ültünk, úgyhogy látszólag ráérősen kisétáltam a nagyajtón. Nem akartam, hogy úgy nézzen ki, mintha siettem volna, nehogy már azt higgye, ennyire érdekel. Persze így van, de nem kell róla tudnia. Szerencsém,volt, nem én érkeztem elsőnek. Lazán ácsorgott a padnak dőlve. Amikor meglátott, intett egyet.

-Szia-értem oda mellé, és lecuccoltam a padra- régóta vársz?

-Most jöttem-vonta meg a vállát egy félmosoly kíséretében

-Akkor jó-ültem le, majd ő is leült mellém. Végigmértem őt, még mindig nem találtam rajta semmi kifogásolhatót. Ez a srác egy igazi félisten!-Mikor kezdődik az edzésed?

-Négykor, úgyhogy ha jól számolom, van két teljes óránk. Van valami különösebb oka annak, hogy találkozni akartál velem?-érdeklődött, amivel kicsit szíven ütött. Nem tudtam felfedezni semmilyen élt a hangjában, csak úgy mégis, ez a kérdés.. Bele is pirultam. 

-Nincs-lehajtottam a fejem, hogy ne lássa- Tegnap jó volt beszélgetni, gondoltam miért ne ismételhetnénk meg? Azt hittem, nem zavarna...

-Ó, dehogy, félre ne érts! Nem zavar, sőt...- elállt a szavam. Ezek szerint tényleg érdeklem. Ez volt eddigi közös életünk folyamán a legőszintébb reakciója. Az az arc, ahogy tiltakozott! Kis cuki, el is vigyorodtam. 

-Nagyszerű. Folytassuk ott, ahol tegnap abbahagytuk?-kérdeztem, bár előre tudtam a válaszát.

-Minek? Az már nem aktuális. Inkább mesélj magadról! Tegnap szinte csak én beszéltem..

-Oh- közel sem gondoltam, hogy erre kér. Persze nem volt ellenemre, úgyhogy belekezdtem.- Hát, a nevemet tudod, 16 éves vagyok, mindig is itt laktam Northbloomban, sportolok amióta az eszemet tudom.  De ezt már tegnap is mondtam. Konkrétan mit szeretnél tudni?-nem akartam flörtölősnek hangzani

-Vicces lány vagy te- röhögte el magát- bármi olyanra, ami publikus, és ami el szoktál mesélni másoknak. Vannak barátaid? Mondjuk nem úgy nézel ki mint aki nagyon magányos lenne..  Mi van a családoddal?

-Ah, kösz.-röhögtem én is- Apám itt hagyott minket, anya azóta új pasi után nézett, akit eléggé bírok, csak hát ne túl jó érzés ha az apád lelép egy csajjal aki egy tízessel fiatalabb anyádnál és új családot alapít... Ez volt régen. Nincs sok közeli barátom. Talán Crystal az, akiben megbízom, meg egy-két ember. Nehezen építem fel a bizalmamat, főleg az apám miatt.

-Sajnálom-komorodott el- De meglepően népszerű vagy, hogy csinálod?

-Nem tudom, mivel értem el. Nem mondom, hogy nem élvezem mert nem akarok hazudni- itt megint elröhögte magát- de néha elég zavaró, hogy mindenki zaklat.

-Szerintem élvezd, okkal teszik.- az órájára nézett- Basszus! Mindjárt kezdünk. Francba, bocs, menne kell!-ugrott fel a padról- Ha gondolod, legközelebb megnézhetnéd az edzést-vetette oda félvállról, de nekem iszonyúan dobogni kezdett a szívem. 

-Oké, szívesen megnézem-mosolyogtam- De rohanj, nehogy elkéss!- intett egyet, és már ott se volt. Én meg hazaindultam.  Otthon csináltam magamnak szendvicset, de egy tálcán felvittem a szobámba, és ott ettem meg. Írtam pár sort Arisnak- megköszöntem a meghívást, és megérdeklődtem az edzése időpontját- de nem válaszolt rá. Kilenckor meguntam a várakozást, és inkább lefeküdtem. Majd holnap megkérdezem tőle, már úgysem kell indok ahhoz, hogy megkeressem.