A bál után az idő ismét rohanni kezdett. A tavaszi szünet első napján kaptam észbe, és őszintén fogalmam se volt, hogy mit kezdjek magammal. Aris nem ért rá, mert mindennapos edzései voltak, én pedig halálra untam magam. Jobb dolgom nem lévén Crystallal mászkáltam egy hétig, vásároltunk, nálam aludt, moziba mentünk... Majdnem olyan volt mint régen. Persze nem bírta ki, hogy ne szóljon be nekem, miszerint elhanyagolom őt, de egy laza mozdulattal elhallgattattam. Közöltem vele, hogy ha neki lenne barátja(amit kétlek, kevesen bírják elviselni), akkor ő is biztos vele töltené az összes idejét, pláne ha olyan kaliberű pasija lenne, mint az enyém. Nincs mese, nekünk szinte kötelező egy párként szerepelnünk a nagykönyvben. Hisz tökéletesek vagyunk külön-külön is, hát még együtt. A második héten csak és kizárólag magammal foglalkoztam. Minden nap futni jártam, mert feltűnt, hogy az egyik nadrágom feszesebben áll rajtam, mint két hónapja. Mivel nem engedhetem meg magamnak az elhízást, sürgősen sportolni kezdtem, na meg diétázni. Négy nap alatt le is adtam azt a kis felesleget, elégedett voltam. Az első sulinapon, ma viszont nagyon izgatott voltam. Egész szünetben összesen kétszer láttam Arist, lassan úgy éreztem, hogy meghalok, ha nem találkozhatok vele. Reggel korábban keltem, hogy a szokásosnál is tökéletesebb külsőt varázsoljak magamnak. A szokott időpont előtt már 10 perccel a kapuban álltam, és hevesen verő szívvel vártam. Amint megláttam a kocsiját befordulni az utcába, rohanni kezdtem, és amint kiszállt a kocsiból, a nyakába ugrottam.
-Édesem! Annyira hiányoztál! - nem akartam elengedni
-Imádlak, hercegnő! - suttogta a fülembe. Ez a becenév még a bálon ragadt rám, de nem bánom mert iszonyú édesen mondja
-Kérlek, soha többet ne legyen ilyen! Nem bírnám ki még egyszer....
-Én se! Többet nem hagylak egyedül, hercegnőm!
Bazsalyogtunk még vagy tíz percig, aztán elindultunk a suliba. Az órákon semmit nem csináltam, nem jegyzeteltem, nem figyeltem, csak a perceket számoltam a következő szünetig. Amint megszólalt a csengő,kistartoltam a teremből és meg sem álltam Ariséig. Minden tízpercet együtt töltöttünk, és én csak nem akartam, hogy vége legyen. Suli után közös megbeszélés után elvitt magához, mondván, még úgyse láttam a házukat. Amikor leparkolt egy villaszerű épület előtt, elcsodálkoztam.
-Itt laktok?
-Még szép. Apa a munkája miatt megvette a legnagyobb házat a környéken - magyarázta nekem, majd kézen fogott, és bevezetett a lakásba.
-Itthon vagyok! - üvöltötte el magát, mire egy negyvenes éveiben járó, kiskosztümben és magassarkúban lévő nő tipegett elő
-Szia szívem, kit hoztál magaddal? - kérdezte a barátomra nézve
-Anya, bemutatom a barátnőmet, Adelaine-t. Addy, ő itt az anyám.
-Jó napot! - köszöntem illedelmesen, mire a nő tetőtől-talpig végigmért. Nem túl kedvesen. Észrevettem, hogy a fia csúnyán nézett rá, mire megerőltette magát, és kurtán megrázta a kezem. Aris újra megragadta a kezem, és felvezetett a lépcsőn. Kitárta az egyik ajtót, majd betuszkolt maga előtt. Visszacsukta, majd kulcsra zárta az ajtaját.
-Miért zártad be? - csodálkoztam
-Nem akarom, hogy anyám bejöjjön. Mindig ott van, ahol nem kéne neki...
-Úgy vettem észre, hogy nem igazán lettem neki szimpatikus, sőt - néztem rá szomorúan
-Hagyd csak, senkit nem bír. Ha nem lennék a fia, még engem is utálna.
-Oh, hát értem. - néztem rá furán - És apukád hol van?
-Dolgozik. Este tizenegy előtt nem is jön elő. Nem sok vizet zavar. - Ja, igen. Aris említette, hogy az apukája valami igazgató a saját cégükben, és rengeteget dolgozik. Körülnéztem a helyiségben. Jó nagy szoba, egyszerű fehér falakkal. Semmi poszter, letisztult bútorok, hatalmas ágy. Ahogy elnéztem, legalább kétszemélyes.
-Mit szeretnél csinálni? - kérdeztem tőle. Nekem igazából szinte majdnem mindegy volt, csak az számított, hogy vele lehessek.
-Hmm. Mit szólnál, ha kipróbálnánk az ágyat? - kérdezte lazán, mire elkerekedett a szemem
-Úgy érted, hogy....?
-Úgy. Miért ne? - vonta meg a vállát
-Itthon vannak a szüleid! - néztem rá hatalmas szemekkel
-És?
-Ajj,ez de kínos. Nézd, Aris, ez így nekem nem megy! Szeretném, ha ez valami alkalmasabb helyen, alkalmasabb időpontban történne. Nem most, oké? - egy kicsit szégyelltem magam, de nem akartam engedni.
-Oké, fogtam. - bólintott egyet, mire megkönnyebbültem - Egyéb ötletek?
-Mi lenne, ha csak azt csinálnánk, amit szoktunk? Beszélgessünk, nézzünk valami filmet, nevessünk. - vetettem le magam az ágyra. Aris mellém telepedett, előhúzott egy távirányítót,bekapcsolta a TV-t és valamit állítgatni kezdett rajta. Bekapcsolt valami vígjátékot, de csak arra volt jó, hogy az első két perc után szétröhögjük magunkat. És nem a film volt vicces. Csak röhögtünk, mindenen ami eszünkbe jutott. Késő este volt már, amikor hazadobott. De nem bántam. Újra úgy éreztem, hogy nálam szerencsésebb nincs a világon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése